Gyógyulást a szervezet öngyógyító képességének működésbe hozásától várhatunk
 

Beszélgetés dr. Nagy Mihállyal a Natural P orvos konzulensével.

Dr. Nagy Mihály 3 szakvizsgás orvos, nyugalmazott főorvos évek óta járja az országot, s az érdeklődőknek előadást tart a Natural P. táplálékkiegészítőről.

 
Mit érdemes tudnunk a Natural P-ről?
   Az immunrendszert hallatlan mértékben megerősíti, illetve méregteleníti a szervezetet. A megerősített immunrendszer rendkívül jó hatást gyakorol mindenféle rosszindulatú daganatos megbetegedés gyógyítására, valamint hatékonyan segíti az ortodox orvostudomány legkülönbözőbb gyógyító eljárásait. A szerrel évek óta foglalkozom, s nagyon kedvezők a tapasztalataim.
 

Ezt a táplálékkiegészítőt semmi helyett, hanem minden mellett ajánljuk.

 
Ön hogyan szerzett e szerről tudomást?
   Beteg voltam, olyan súlyos ízületi (mindkét bokám, térdem, bal oldali csípőízületem) bántalmakban szenvedtem, hogy már nem bírtam járni, 50 évesen tolókocsiba kényszerültem. A szedett szteroidoktól kilyukadt a gyomrom, amit el akartak távolítani. Volt egy súlyos agyérgörcsöm, jobb oldali bénulásom. Ekkor egy barátomtól értesültem a Natural P. létezéséről. Rendszeresen elkezdtem fogyasztani, amelynek hatására 8 hónap múlva már úgy futballoztam, úsztam, teniszeztem, mint fiatalabb koromban. Teljesen észrevétlen, s tulajdonképpen akaratomon kívül váltam e táplálékkiegészítő témájában konzulens orvossá. Elhatároztam, hogy az ország bármely pontjára - ahová hívnak - elmegyek előadást tartani, mert nyugdíjas orvosként is szeretnék segíteni az embereken, hiszen erre esküdtem fel. Már igényelték a tájékoztatómat Szlovákiában és Lengyelországban is. Örömmel teszek eleget a felkéréseknek.
Hol gyártják a Natural P-t?
   Még annak idején Nyugat-Németországban kezdték el az előállítását. Egyik komponense, a "Green" Ecuadorban készül még ma is. Ez vörös és barna tengeri algát, szójababot, búzakorpát és búzacsírát tartalmaz. A Natural P. másik részét - egy kisfolyadékot "BLUE"-t - nyugat-német táplálkozástudománnyal foglalkozó orvosok hozták létre. Úgy érzem, a táplálék-kiegészítőnek ez a lelke, nagyágyúja. Egy világszabadalom révén ugyanis először sikerült méhpempőt oldatban tartani, minden tartósító szer és alkohol alkalmazása nélkül. Egy-egy üvegcse négyszáz milligramm méhpempőt tartalmaz. A Natural P. táplálékkiegészítő mintegy 135 anyagot tartalmaz. Mitchell, Péter Dennis 1978-ban Nobel-díjat kapott azért, mert meghatározta a szervezet élettani energiaszolgáltató folyamatának helyét, valamint azt a 130-135 anyagot, amelyek az említett élettani energiaszolgáltató folyamat létrejöttéhez szükségesek. Ugyanezen anyagok játszanak kulcsszerepet a szervezet méregtelenítésében is. A szervezet méregtelenítésének az tekinthető, amikor a sejteken belül felhalmozódott méreganyagok nagyon bonyolult enzimatikus reakció révén a sejtfalon kívülre plántálhatók át. Ezt a folyamatot végzik el Natural P. összetevői.
 

ELŐZZE MEG ÁLLAPOTFELMÉRÉSÜNKKEL A BETEGSÉGEKET!

BEJELENTKEZÉSHEZ  KATTINTSON!

MOST 30 FŐNEK INGYENES!

 
Miért van szükség táplálék-kiegészítőre?

   A múlt században az emberek nem ismerték a táplálék-kiegészítőket, de nem is volt rájuk szükségük. Ha egy parasztember leült az árokpartra, s megevett egy darab ke­nyeret egy jókora szalonnával, s hozzá egy fej vöröshagymát, akkor a Natural P.-ben lévő anyagokhoz hozzájutott. Ma nem teheti ezt meg, mert a mezőgazdaságban mű talajon, műtrágyával dolgoznak, sőt a génmanipulált termékek elterjedésének veszélyével is szembe kell néznünk. Az élelmiszereket festik, színezik, homogenizálják, tartósítják. Ha egy élelmiszerbolt hűtőpultját az elejétől a végéig kiesszük, akkor sem jutunk hozzá életfontosságú anyagok sorához.

Az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet volt főigazgatója, Rigó professzor úr 20 éve hajtja, hogy nagyon nagy baj lesz az egészségünkkel, ha nem változtatunk a mezőgazdasági termelési technikán és az élelmiszeriparon. Tizedannyi betegnek sem kellene a kórházakban lennie, a rendelőintézetekbe járnia, ha ezt a táplálékkiegészítőt valamilyen formában fogyasztanák.
 

Minden betegségnek egyetlen oka van: a szervezetben felhalmozódott méreganyagok - hangsúlyozta a doktor. Mivel a Natural P. táplálékkiegészítő méregtelenít, ezért jó számos egészségügyi problémánál.

 

Van mellékhatása?

   Nincs, mert nincs benne az egészségre káros anyag. Folyamatosan lehetne fogyasztani. A szervezetet, illetve az immunrendszert optimális állapotba hozza.

 

A Natural P-t milyen korú ember szedheti?

   Fél éves kortól kezdve az élet végezetéig, s nemre való tekintet nélkül. Mint mondtam, minden betegségre kifejezetten jobbító  hatással bír. Valamennyi betegség fő oka a tönkrement immunrendszer. A Natural P. méregtelenít, s az immunrendszer működését magas szintre emeli.
 

ELŐZZE MEG ÁLLAPOTFELMÉRÉSÜNKKEL A BETEGSÉGEKET!

BEJELENTKEZÉSHEZ  KATTINTSON!

MOST 30 FŐNEK INGYENES!

 
Főorvos úr, igaz-e az, hogy AIDS-beteget is sikerrel kezelnek?
   Igen, kettőt is. Rendkívül leromlott, közvetlenül a halál előtti állapotban voltak. Hónapok óta hőemelkedést mértek náluk,csont soványra fogytak. A Natural P. szedése révén elmúlt a hőemelkedésük, jelentősen híztak, újra tudnak dolgozni. Rendszeresen Pestre járnak ellenőrzésre. A hagyományos orvosi számítás szerint már régen meg kellett volna halniuk. Hogy eltűnte a vírus a szervezetükből, nem tudjuk, mert nem sikerült kierőltetnünk egy ilyen vizsgálatot.
 

   Rengeteg olyan kivizsgált esetünk van, amikor a nőnél évek óta meddőség állt fenn, de a kivizsgálás során sem a férjnél, sem a feleségnél nem találtak elváltozást. Arra a megállapításra jutottunk, hogy a szervezet ugyan működget, van peteérés, de a szervezetnek nem ideális az állapota a terhesség létrejöttéhez. Ezen segít a Natural P, mert a szedésének hatására a szervezetben minden aszerint kezd működni, amire teremtődött. Ha például túlműködik a pajzsmirigy, akkor lecsökkenti, ha alul, akkor felemeli a hormontermelését. Ez minden belső
elválasztású mirigyrendszerünkre érvényes, így a mellékvesére, az agyalapi mirigyre stb. A Natural P-nek hallatlan nagy az idegsejtregeneráló képessége. Ezt külön szeretném hangsúlyozni! A legminimálisabb maradvány tünetekkel gyógyulnak az agyvérzéses betegek, ha az agyvérzés pillanatától elkezdjük adagolni nekik e táplálékkiegészítőt. Ez a termék segítség lehet gerincsérveseknek, természetesen ez csak akkor igaz, ha a gerincsérv még nincs kiszakadva, mert az már csak műtéttel gyógyítható anatómiai elváltozás.

E táplálékkiegészítő az érelmeszesedéssel is felveszi a harcot, mert lassú, szívós munkával leoldja az erek faláról a lerakódott koleszterint és meszet.

 

A pácienseink körében már 50 koszorúérműtét maradhatott el a Natural P. fogyasztása okán, ugyanis a műtéti beavatkozás szükségtelenné vált. Vagy említhetném azt is, hogy tökéletesen tünetmentes parkinzonkóros betegeink is vannak. Az öregkori elbutulás kezelésében szintén kitűnőek a tapasztalataink. Se szeri, száma a rengeteg gyógyíthatatlannak hitt betegnek nyújtott segítség okán - hozzánk érkező köszönetnyilvánításnak. E táplálékkiegészítőnek nemcsak a betegséggyógyításában van, illetve lehet nagy szerepe, hanem az egészség megőrzésében is. Ha egy teljesen egészséges ember, ilyen szerintem nincs, 2-3 havonta elfogyaszt egy adag Natural P.-t, számíthat arra, hogy sem rendszerbetegség, sem da­ganatos megbetegedés nem fogja gyötörni. Nem lesz asztmás, allergiás stb.

 
Ki forgalmazza a terméket?

   A táplálékkiegészítőt egy német házaspár hozta Magyarországra. Az övék volt a licenc, s a szert prevencióra szerették volna alkalmazni, a célból, hogy az emberek kezében legyen egy olyan anyag, ami nem gyógyszer, hanem egyszerűen olyan összetételű matéria, amely biokémiailag, sejtszinten képes működni, hatni és be tudja indítani szervezet öngyógyító képességét. Sajnos mivel a magyar emberek milliói nem törődnek egészségükkel, ezért a prevenciós jelleg hazánkban működésképtelenné vált, mert csak a betegek vették meg. Egyre inkább olyan tapasztalatok birtokába jutottunk, hogy fogyasztók egészségi állapota javulni kezdett.

 

Wermerné Nagy Mária a termék fogyasztója, forgalmazója megvásárolta a táplálékkiegészítő licencét és a Natural P.  egész világra szóló forgalmazási jogát.
Az új tulajdonos a terméket egy komplex kezelés részévé alakította. A kezelés egy Voll-féle állapotfelméréssel kezdődik, mellyel megismerjük a szervezet jelenlegi állapotát, és elénk tárul, hogy lehete javulást várni az általunk forgalmazott táplálék kiegészítő fogyasztásától.

 
Terveik?

   Megértetni az emberekkel, hogy a gyógyulás nem a patikákból ered. A szervezet öngyógyító képességéhez biztosítsunk kellő anyagokat. Ebben a történetben a Natural P nem csodaszer, de a szervezet öngyógyító képességének beindításával nagy csodákat tud véghezvinni.

 

ELŐZZE MEG ÁLLAPOTFELMÉRÉSÜNKKEL A BETEGSÉGEKET!

BEJELENTKEZÉSHEZ  KATTINTSON!

MOST 30 FŐNEK INGYENES!

 
 
 
 
Videós információ

Nézze meg hogyan vélekednek orvosok, természetgyógyászok a A jövő táplálék kiegészítőjéről.

Avella tea videó

A videó lejátszásához kattintson a képre.

Rendelhető termékeink
 
 
UniWeb Design
UniWeb Design